Procopius Érmeiskola – Hamisítványok és másolatok: az érmék hamisítási módszerei
Egy érme lehet valódi aranyból, lehet több száz éves, és származhat régi gyűjteményből is – mindez önmagában még nem bizonyítja, hogy eredeti. Az eredetiség megítéléséhez azt is tisztázni kell, hogy mikor, milyen technológiával és milyen körülmények között készült.
A hamisítás nem mindig egy teljes érme előállítását jelenti. Egy valódi pénz évszámának vagy verdejelének megváltoztatásával is létrehozható olyan tárgy, amely értékes ritkaságnak látszik. Máskor egy eredetileg tanulmányozásra vagy bemutatásra készített másolat kerül a piacra eredetiként.
A hamisítás történetéhez ezért hozzátartozik a másolatok története is. A kettő között a készítés célja, a tárgy dokumentációja és az értékesítés során alkalmazott megnevezés segít különbséget tenni.
A fő módszerek és a hozzájuk kapcsolódó megtévesztések
- Öntött hamisítványok.
- Újonnan vésett verőtövekkel készült hamis veretek.
- Eredeti érméről átvitt mintával készült verőtövek.
- Galvanoplasztikai másolatok, galvanók.
- Idegen fémmaggal készült, nemesfémmel bevont darabok.
- Évszámok, verdejelek és feliratok megváltoztatása.
- Az érmekép utólagos átvésése és „javítása”.
- Fantáziaveretek és kitalált változatok.
- Mesterséges öregítés és az eredet megtévesztő bemutatása.
A módszerek keveredhetnek. Egy öntött darabot utólag átvéshetnek, egy hamis veretet mesterségesen öregíthetnek, egy régi másolathoz pedig később valótlan eredettörténetet kapcsolhatnak.
1. Öntött hamisítványok
Az öntött hamisítvány készítésekor egy eredeti érméről negatív formát vesznek, majd a kialakított üregbe olvadt fémet juttatnak. A megszilárdult tárgy az eredeti érme felületét utánozza, de nem a pénzverésre jellemző, nyomás hatására történő fémalakítással készül.
Öntéskor a formában rekedt gázok és a megszilárdulás során kialakuló üregek apró öntési lyukakat, gödröket vagy szabálytalan pórusokat eredményezhetnek. További gyanújel lehet a szemcsés felület és a részletek elmosódása.
A porozitás értékelésekor azonban figyelembe kell venni a korróziót, az alapanyag állapotát és a későbbi felületi károsodásokat is. Egy porózus érme nem automatikusan öntött hamisítvány.
A forma részeinek találkozásánál öntési varrat, a fém bevezetésének helyén pedig öntőcsatorna-maradvány keletkezhet. Ezek eltávolítása után a peremen megmunkálási nyomok maradhatnak.
Mindig ismerni kell az adott pénztípus eredeti gyártástechnológiáját. Vannak eredetileg is öntéssel készült pénzek; ezeknél az öntési nyomok természetesek.
2. Újonnan vésett verőtövekkel készült hamis veretek
Ezek az utánzatok később készített verőtövekkel, veréssel készülnek. Az érme tehát valóban vert darab, ettől azonban még nem az eredeti korszak és pénzverde terméke. Carl Wilhelm Becker munkássága nevezetes történeti példája ennek.
A felismerés fontos támpontja a karakteres stíluskülönbség. A portré arányai, az arc megformálása, a hajfürtök ritmusa, a korona, a címerállat és a díszítések rajza eltérhet a korabeli műhely jellegzetes megoldásaitól.
Külön figyelmet érdemelnek a betűk és számjegyek alakjai, vastagsága, dőlése és egymástól való távolsága. Ugyanilyen fontos a motívumok közötti tér: milyen messze helyezkedik el a portré a körirattól, a címer a felirattól, vagy az évszám a szegélytől.
A másoló az egyes részleteket meggyőzően reprodukálhatja, miközben a teljes kompozíció arányai elcsúsznak. A hamis érmekép akár szabályosabbnak is tűnhet az eredetinél.
A kézzel vésett eredeti verőtövek között is lehetnek jelentős különbségek. A döntő kérdés ezért az, hogy a részletek együtt beleillenek-e az adott korszak, pénzverde és verőtőváltozat ismert sajátosságaiba.
3. Eredeti érméről átvitt mintával készült verőtövek
Ennél a módszernél egy valódi érme felületét másolják át a hamis verőtőre. Az érmekép így nagyon közel kerülhet az eredetihez, de a mintadarab egyedi sérülései is átkerülhetnek a később vert példányokra.
A felismerés egyik legerősebb támpontja az azonosan ismétlődő használati sérülés. Ha több darabon ugyanott, ugyanolyan alakban látható karcolás, ütődés vagy bemélyedés, felmerülhet a közös mintadarabról történő másolás. Több független sérülés együttes egyezése különösen beszédes.
El kell különíteni a közös verőtőjegyeket a lemásolt sérülésektől. Az eredeti érméken természetesen ismétlődhet egy verőtőrepedés. A forgalomban szerzett ütődések viszont az egyes példányokat külön-külön érik.
A vizsgálathoz több hiteles példány és korábbi aukciós fénykép összehasonlítása hasznos. Érdemes külön figyelni a nagyobb sík mezőkre, ahol az érmeképhez nem tartozó apró bemélyedések könnyebben elkülöníthetők.
Gyanújel lehet az általánosan tompa részletkép és a szokatlan verdefény is. Az életlenséget azonban gyenge verés vagy elhasználódott eredeti verőtő szintén okozhatja.
A megfelelő súly és fémtartalom önmagában itt sem döntő. A felület, az ismétlődő sérülések és az összehasonlító példányok együttes vizsgálata szükséges.
4. Galvanoplasztikai másolatok, galvanók
A galvanoplasztika elektrokémiai úton létrehozott fémmásolat. Érméknél gyakran külön reprodukálják az előlapot és a hátlapot, majd az így készült fémhéjakat összeillesztik.
A galvanó részletgazdag lehet, ezért a perem vizsgálata különösen fontos. A két héj találkozásánál finom illesztési vonal, esetleg forrasztási nyom maradhat. Az illesztést utólagos simítással vagy reszeléssel próbálhatják elfedni.
A felületen lekerekedett, kissé megvastagodott betűk és lágyabb részletek jelentkezhetnek. A mintadarab egyedi sérülései is reprodukálódhatnak. A tömeg és a sűrűség eltérhet az eredetitől, bár kivételek előfordulnak.
A galvanó nem szükségszerűen csalási célú tárgy. Múzeumi bemutatásra és összehasonlításra is készítettek ilyen másolatokat.
A régi másolatnak lehet saját történeti jelentősége. A megtévesztés akkor történik, amikor másolat voltát elhallgatva eredeti pénzként kínálják.
5. Idegen fémmaggal készült, nemesfémmel bevont darabok
A módszer lényege, hogy az érme belseje olcsóbb fémből áll, felszíne pedig nemesfémréteget hordoz. Az ókori numizmatikában az ilyen, gyakran fourrée megnevezéssel illetett darabok a korabeli pénzhamisítás fontos emlékei. Múzeumi gyűjtemények is őriznek korabeli hamisítványokat és bevont pénzekhez kapcsolódó tárgyakat.
A vizsgálat során a bevonat folytonosságát, a sérüléseknél látható fémet és a fizikai adatokat kell értékelni. Az eltérő színű folt azonban lehet korrózió vagy szennyeződés is, ezért pusztán szín alapján nem célszerű következtetni.
A korabeli hamisító a pénz fizetési értékét használta ki. A későbbi gyűjtői hamisító ezzel szemben elsősorban a ritkaságból eredő felárra számít.
Egy korabeli hamisítvány értékes történeti emlék lehet, de helyes megnevezése továbbra is korabeli hamisítvány.
6. Évszámok, verdejelek és feliratok megváltoztatása
A hamisító valódi érméből indul ki. Egy évszám vagy verdejel megváltoztatásával gyakoribb pénzből próbál értékes ritkaságot kialakítani.
Gyűjtői gyakorlatunkból jó példa Ferenc József 1906-os 5 koronása, amelynél más évjáratú eredeti érmék számjegyeit cserélik ki vagy alakítják át. Az 1915-ös 10 koronásnál is találkoztunk már ilyen beavatkozással.
Ezek megtévesztő darabok lehetnek, hiszen maga az érme eredeti, csak az értékét meghatározó évszámot változtatták meg.
A felismeréshez a számjegyek alakját, magasságát, vastagságát, dőlését és egymástól való távolságát kell megvizsgálni. Fontos az is, hogyan csatlakoznak az érme felületéhez.
Gyanút kelthet a környező felület elsimítása, megmunkálási nyoma vagy eltérő színeződése. Beillesztett számjegynél az illesztés határa is figyelmet érdemel. Az évszám-átalakítások felismerésében a hiteles példányokkal történő verőtő-összehasonlítás is segítséget adhat.
A számjegyek kisebb eltérései eredeti verőtőváltozatokból is adódhatnak. A betű- és számformákat, az elhelyezkedést, valamint a környező felület állapotát együtt kell értékelni.
A pénz valódi lehet, miközben az évszáma hamis.
7. Az érmekép utólagos átvésése és „javítása”
Az utólagos megmunkálás során kopott vagy sérült részleteket rajzolnak újra a fémben. A cél lehet a látszólagos állapot javítása vagy egy különleges változat kialakítása.
A vizsgálatnál azt kell keresni, hogy a részletek állapota összhangban van-e a környező felülettel. Egy erősen kopott portrén feltűnően éles hajvonalak vagy mesterségesen mélyített díszítések további vizsgálatot indokolnak.
A megmunkált érme lehet eredeti alapdarab, de a felülete már nem őrzi érintetlenül az eredeti verés állapotát. Az NGC is elkülöníti a megtévesztő évszám- és verdejel-átalakítást a más jellegű felületi megmunkálásoktól.
A beavatkozást az értékesítéskor fel kell tüntetni, hogy a gyűjtő az érme tényleges állapotát ismerje.
8. Fantáziaveretek és kitalált változatok
A fantáziaveret történeti jellegű alkotás, amely nem egy hitelesen igazolt korabeli kibocsátást követ. Létező motívumokat kapcsolhat össze, vagy soha ki nem bocsátott címlet látszatát keltheti.
Különösen körültekintően kell vizsgálni a szokatlan anyagú, rendkívüli súlyú vagy addig ismeretlen darabokat. Egy ezüstpénz érmeképét követő aranyveret pusztán az anyaga alapján nem nevezhető korabeli próbaveretnek.
Az azonosításhoz a tárgy mellett történeti és numizmatikai bizonyítékokra is szükség van: korábbi közlésekre, gyűjteményi adatokra, verőtőkapcsolatokra vagy a kibocsátás körülményeit megvilágító dokumentumokra.
Az „eddig ismeretlen ritkaság” állítást önmagában a katalógusokból való hiány nem támasztja alá.
9. Mesterséges öregítés és az eredet megtévesztő bemutatása
A hamisítvány felületét úgy is alakíthatják, hogy régi pénz benyomását keltse. A mesterséges színeződés elvonhatja a figyelmet a hamis veret részlethibáiról; ilyen példát az NGC is dokumentált.
A tárgyhoz kapcsolt történet szintén befolyásolhatja a vásárlót. A „régi hagyatékból”, „nagyapa gyűjteményéből” vagy „múzeumi eredetű” állítás dokumentumok nélkül nem ellenőrzött származás.
Egy hamisítvány valóban kerülhetett régi gyűjteménybe, és ott akár több nemzedéken át eredetinek tarthatták.
A hosszú gyűjteményi múlt a tárgy történetének része, de önmagában nem bizonyítja a kibocsátás eredetiségét.
Hamisítvány, másolat és utánveret
A megnevezésnél a készítés körülményeit és a bemutatás módját egyaránt figyelembe kell venni.
- Másolat: egy korábbi tárgy reprodukciója, amelyet másolatként azonosítanak.
- Utánveret: későbbi verés; értékeléséhez tisztázni kell a verőtövek eredetét és a készítés körülményeit.
- Korabeli hamisítvány: az eredeti pénz használatának időszakában készült jogosulatlan utánzat.
- Gyűjtői hamisítvány: történeti eredetiként értékesített vagy annak szánt későbbi utánzat.
- Fantáziaveret: történeti jellegű, de hitelesen nem igazolt korabeli típust megjelenítő alkotás.
Az „utánveret” szó önmagában nem bizonyít hivatalos eredetet. A másolat pedig később megtévesztés eszközévé válhat, ha elhallgatják a mibenlétét.
Paduanerek: az antik pénzek reneszánsz kori újraalkotása
A paduanerek a római érmeképek reneszánsz kori utánzásának nevezetes csoportját alkotják. Legismertebb mesterük a padovai Giovanni da Cavino (1500–1570) volt.
Az antikvitás iránti érdeklődés új alkotások készítését is ösztönözte. Cavino munkáit ezért nem helyes automatikusan a csalási célú hamisítványokkal azonosítani. A szakirodalom ezt a különbséget is hangsúlyozza. Ugyanakkor meggyőző megjelenésük miatt később eredeti római pénzként is félreismerhették őket
A csoporthoz későbbi reprodukciók is kapcsolódnak. A British Museum reneszánsz utánzat későbbi utánveretét is nyilvántartja.
Egy „paduaner” esetében tehát azt is tisztázni kell, hogy reneszánsz alkotásról vagy annak későbbi másolatáról beszélünk.
Carl Wilhelm Becker: a XIX. század elejének hamis veretei
Becker magas színvonalú hamisítványokat készített saját verőtövekkel. Munkáit közvetítőkön keresztül is értékesítette, majd 1824-ben kénytelen volt elismerni tevékenységét. Halála után a verőtöveivel további példányokat készítettek. Fennmaradt eszközeit múzeumi gyűjtemény őrzi.
A „Becker-veret” megjelölésnél ezért fontos a készítési idő és a dokumentáció. A mester életében készült darab és az ő verőtöveivel később előállított példány története eltérhet.
Ezek ma a hamisítás történetének gyűjthető emlékei. Saját jelentőségük azonban nem teszi őket eredeti ókori pénzekké.
Adolf Resch és az erdélyi pénzek másolatai
Adolf Resch brassói ékszerész és numizmatikus neve az erdélyi pénzek kutatásának alapmunkájához, az 1901-ben megjelent Siebenbürgische Münzen und Medaillen von 1538 bis zur Gegenwart című kötethez kapcsolódik
Resch galvanoplasztikai másolatokat is készített. A róla szóló szakirodalom erdélyi pénzeket és érmeket reprodukáló gyűjteményét említi. Tevékenysége a XIX–XX. század fordulójának gyűjtői és kutatási gyakorlatába illeszkedik.
Munkásságát ezért nem célszerű egyszerűen Beckerével azonosítani. A másolatkészítésnek dokumentációs és tanulmányi szerepe is volt.
A „Resch-másolat” ugyanakkor konkrét attribúció: nem minden régi erdélyi galvanó bizonyíthatóan az ő munkája. Az azonosításhoz dokumentáció és összehasonlítás szükséges.
A gyűjtő számára
Az eredetiség vizsgálatakor három kérdést kell külön kezelni:
- Mi a tárgy? Hivatalos pénz, korabeli hamisítvány, későbbi másolat vagy fantáziaveret?
- Mikor és hogyan készült? A rajta olvasható évszám nem feltétlenül a készítés ideje.
- Milyen beavatkozás történt rajta? Egy valódi pénz is viselhet hamis évszámot vagy átvésett részleteket.
A súlyt, méretet, anyagot, érmeképet és peremet együtt kell értékelni. Egyetlen megfelelő tulajdonság nem bizonyítja az eredetiséget, és egyetlen rendellenesség sem mindig elegendő a hamisítás kimondásához.
Egy régi másolatnak lehet önálló numizmatikai értéke. A pontos megnevezés teszi lehetővé, hogy a gyűjtő azt vásárolja meg, ami a tárgy valójában.
Szakirodalom és szakmai források
Történeti alapmunkák:
- Hill, George Francis: Becker the Counterfeiter. I–II. London: Spink & Son, 1924–1925. Becker munkásságának és vereteinek alapvető feldolgozása.
- Pinder, Moritz: Die Beckerschen falschen Münzen. Berlin, 1843. Becker hamis pénzeinek korai feldolgozása.
- Lawrence, Richard Hoe: Medals by Giovanni Cavino, the “Paduan”. New York, 1883. Cavino munkáinak történeti katalógusa.
- Klawans, Zander H.: Imitations and Inventions of Roman Coins. 1977. Római pénzek utánzataival és kitalált típusaival foglalkozó munka. A British Museum tárgyleírásai is hivatkoznak rá.
- Resch, Adolf: Siebenbürgische Münzen und Medaillen von 1538 bis zur Gegenwart. Hermannstadt: Franz Michaelis, 1901. Az erdélyi pénzek és érmek alapvető katalógusa.
A Ferenc József 1906-os 5 koronására és az 1915-ös 10 koronásra vonatkozó példák a Procopius gyakorlati megfigyelései; ezekhez itt nem rendelünk külön szakirodalmi esetleírást.