Hatalom, válság és pénzverés a 14. század végén
A 14. század második felében Magyarország még mindig Közép-Európa egyik legerősebb és leggazdagabb állama volt. Nagy Lajos király uralma stabilitást, jólétet és külpolitikai tekintélyt hozott, ám halálával (1382) egy era zárult le. A királyságot kihívások sora fenyegette: a nemesség megosztottsága, a női örökös trónra lépése és a késő Anjou-kor politikai csatározásai.
Trónörökös fiú híján a magyar rendek elfogadták, hogy a trónt Anjou Mária, mindössze 11 évesen, örökölje. Bár őt királlyá – rex – koronázták, tényleges hatalmat nem gyakorolt. Anyja, Erzsébet királyné és a Garai-párt irányította az országot. A nemesség jelentős része azonban nem értett egyet a női uralkodással: ők egy férfi trónkövetelőt, Nápolyi Kis Károlyt támogatták. A két politikai tábor közti feszültség hamar véres konfliktussá vált.
1385-ben Kis Károlyt királlyá koronázták, ezzel Mária trónja megingott. Erzsébet királyné merényletet szervezett ellene, amit a főurak brutálisan toroltak meg: Máriát és Erzsébetet foglyul ejtették, az anyakirálynét pedig meggyilkolták. Máriát hónapokig hurcolták fogságban. A hatalmi vákuumot Luxemburgi Zsigmond töltötte be, aki Mária jegyese és későbbi férje volt. 1387-ben királlyá koronázták, a tényleges irányítás pedig az ő kezébe került. Mária 1395-ös haláláig formálisan társuralkodó maradt.
A korszak pénzverése különösen izgalmas, mert a politikai zűrzavar pontos lenyomata. A pénzek a középkorban nem csupán fizetőeszközök voltak: ők maguk voltak az uralkodói hatalom „névjegyei”. Mária pénzei jól tükrözik azt a kettősséget, amely uralmát jellemezte. Egyszerre jelenik meg a hatalom megtartásának igénye és a bizonytalanság, amely a rövid és töredezett verési sorozatokban, a gyakori verdeváltásokban és a gazdag variánsokban is megmutatkozik.
Aranyforintjai továbbra is magas színvonalúak, követik a Nagy Lajos alatt kialakult ikonográfiát: előlapjukon az Anjou–magyar címer, hátlapjukon Szent László. Ezek a forintok nem csupán Magyarországon, hanem egész Európában keresett, stabil értékű pénzek voltak. Ezüst dénárjai és obolusai – bár gyakran szerényebb kivitelűek – jól felismerhetőek a koronás „M” monogramról, amely a női király legitimációját hangsúlyozta. A késői „kronendenár” típus már a Zsigmond-kori átmenetet idézi: nagyobb korona, hangsúlyosabb jelképrendszer, több mesterjegy-változat jelzi az átrendeződést.
1387 után Zsigmond fokozatosan konszolidálta a pénzverést is. A kamarai rendszer átszervezése, a kínálat stabilizálása és a veretek egységesítése mind az ő nevéhez fűződik. Mária halálával lezárult a késő Anjou-kor, és megkezdődött a Zsigmond-korszak, amely hosszú időre meghatározta a magyar pénzverést.
Anjou Mária rövid és tragikus uralkodása a magyar középkor egyik legkülönösebb fejezete. Bár tényleges politikai ereje korlátozott volt, pénzei fennmaradtak, és ma is arról tanúskodnak, milyen rendkívüli helyzetben próbálták fenntartani a királyi hatalom és az államiság látszatát. A koronás M-monogram, az Anjou címer és a Szent Lászlót ábrázoló forintok egyaránt azt üzenik: a bizonytalan időkben is létezett törekvés a rend, a folytonosság és a királyi tekintély megőrzésére.
Mária pénzverése ezért különleges: egy válságos korszak lenyomata, ahol az érme nem csupán pénz, hanem politikai üzenet, identitáshordozó és történelmi tanú. E rövid uralom pénzei egy széthulló, de még mindig élni akaró királyság hangját közvetítik felénk – hét évszázad távlatából is.